Budapest XIV. Kerületi Liszt Ferenc Általános Iskola

OM azonosító: 035051
Cím: 1146 Budapest, Hermina út 23.
Telefon: +36 1 383 3291
E-mail: iskola@lisztiskola.hu

„Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni amit csinál, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.”
/Szent-Györgyi Albert/

2010-ben ünnepeltük fennállásunk 100. évfordulóját, iskolánk Zugló egyik komoly hagyományokkal rendelkező nyolc évfolyamos intézménye, ahova több generáción keresztül iratkoznak be tanítványaink. A Városliget mellett, gyönyörű természeti környezetben, a Herminamezőn találhatnak meg minket. 2014 óta büszkén viseljük az Örökös Ökoiskola címet, és rengeteget tevékenykedünk a fenntarthatóság jegyében.

1968 óta folyik nálunk emelt szintű ének-zene oktatás, így a sajátos arculatot az ezzel összefüggő emelt szintű ének-zene oktatás határozza meg. Az iskola 1987-ben vette fel Liszt Ferenc zeneszerző nevét. Az elsők között voltunk, akik a Kodály-módszer segítségével vezették be a gyerekeket a zene birodalmába, célunk, hogy tanítványainkból éneklő-zenélő, boldog felnőttek váljanak.

Az emelt szintű ének-zene oktatás alsó és felső tagozaton magasabb óraszámban történik. A szavak feletti hangzó nyelv élményével: a kórusénekléssel, a hangszeres zenéléssel lehetőséget biztosítunk tanítványainknak érzelmi intelligenciájuk és személyiségük gazdag fejlesztésére, továbbá arra, hogy előadóként majd részesei legyenek hangversenyeinknek a Szent István Zeneházban, a MÜPÁ-ban, a Zeneakadémián.

Másik profilunk az idegen nyelv oktatása. Az általános tantervű osztályainkban elsőtől ismerkednek a némettel szakköri keretek közt gyermekeink. Negyedik osztálytól választható idegen nyelv a német vagy az angol. A nyelvoktatás bontott nívócsoportokban, korszerű oktatástechnikai eszközökkel folyik. Felső tagozaton évfolyamonként egy osztályunk számára emelt óraszámban biztosítjuk a képzést.

Intézményünk  2015 óta működik akkreditált Kiváló Tehetségpontként. Kiemelt feladatunknak tekintjük a tehetséggondozást, így számos területen, kiemelkedően eredményes munkával gondozzuk tehetségeinket. Tehetségfejlesztés keretében sakkoktatást, meseterápiás-, mozgásterápiás- és kézműves foglalkozásokat tartunk. Művészeti foglalkozásokon kórusaink az eredményes felkészülések nyomán kerületi, fővárosi és országos versenyeken arany minősítést szereznek. Színvonalas műsorokkal szerepelnek iskolai ünnepélyeinken és megemlékezéseinken. Szakkörök, laborgyakorlatok színesítik a felső tagozatos diákok mindennapjait. Az évek óta megrendezésre kerülő Tehetségnapunkon régi diákjaink mesélnek érdekes foglalkozásukról, sikereikről, és nagy szeretettel gondolnak régi diákéveikre, örömmel térnek vissza az Alma Materbe.

Büszkék vagyunk a diákjaink által megszerzett nyelvvizsgákra, a rajzversenyeken elért szép eredményeikre, a sport megmérettetéseken elért sikereikre, hiszen a felkészítés során a sok befektetett energia itt térül meg.

Kapcsolatainkat folyamatosan bővítjük szakmai szervezetekkel, sportklubokkal. Iskolai testnevelés keretében a Városligeti Műjégpályán korcsolyázunk, a BVSC oktatóinak segítségével úszunk.  Ezek a színes és változatos programlehetőségek vonzóak partnereink számára.

Ízelítő színes iskolai programjainkból: Szünidősirató, Magyar Diáksport Napja, Szüreti mulatság, Liszt-emlékkoncert, Adventi hangverseny, Jégkarnevál, Ki mit tud vetélkedő, Liszt-gála, ÖKO- és tehetségnapok, író-olvasó találkozók. Bemutatkozó kisfilmünk betekintést nyújt az intézményünkben folyó változatos programokba, amelyekkel tanítványaink gazdagodnak az itt eltöltött évek során.